photo
ADM09160(1)
buda
Több mint negyed évszázada a Villányi úton

 

Berkemann Buda
Megbízhatóság, szakértelem és biztonság – ez az a három kulcsszó, ami miatt ragaszkodnak a vevők a Berkemann Budához.

Az üzlet 1995-ben nyitotta meg kapuit Budapesten, a Villányi úton, és ma már a második generáció segít a vevőknek megtalálni a számukra legmegfelelőbb lábbelit.
„A mai világban az, ha valami nem csak ma van ott, hanem holnap és
holnapután is ott lesz, az egy óriási érték. Az emberek a sok rossz tapasztalat miatt a biztonságot keresik. Mi voltunk, vagyunk és leszünk. Ez talán az egyik alappillére annak, hogy megbíznak bennünk” – vallja Sebestyén János, a Berkemann Buda tulajdonosa.

Az üzlet több mint negyed évszázada jelent stabilitást és állandóságot Budán, a Villányi úton. A bolt lelke és iránytűje hosszú időn keresztül János édesanyja, – ahogyan mindenki ismeri – Tünde néni volt. Majd szépen lassan átadta az irányítást fiának. „Korábban teljesen más területen dolgoztam, a gyógyszeriparban, egy multinacionális cégnél. Azonban édesanyám elkezdett azon gondolkodni, hogy egy picit hátrébb lépne, és én vettem át a feladatait. A multiból áthoztam azt, ami jó, a kollégákkal közösen pedig átgondoltuk a webfejlesztéseket és a designt. Ez az irány olyannyira jól működik, hogy a vírushelyzet ellenére meg tudtuk őrizni stabilitásunkat. Sőt még növekedni is tudtunk egy kicsit, bár ez cseppet sem nem volt könnyű feladat. Most is hosszútávban gondolkodunk, ugyanúgy, ahogyan negyed évszázados fennállásunk során mindig” – árulta el János, aki azt is hozzátette, hogy a sikerükhöz az is hozzájárul, hogy nagyon jó kollégák veszik körül.  Ma már nem csak Budapesten értékesítenek, hanem a webshopon keresztül az ország minden részéből keresik őket a vásárlók. „Bíznak bennünk a vevők, hiszen tudják, ha bármi probléma van, mi ott vagyunk, és megoldjuk. Nem egy fantom webáruházat működtetünk, ami mögött nem tudni, hogy ki áll. Nekünk van múltunk” – jegyezte meg az üzlet tulajdonosa. Sebestyén János nagyon szeret beszélgetni a vevőkkel. Különösen jó érzés számára, hogy a Berkemann  lábbelik segítségével megoldást tudnak találni a vásárlók lábproblémáira. Ha szükséges, akkor pedig egyedi talpbetétet is készítenek nekik, ami tökéletesen illeszkedik a prémium minőségű lábbelikbe.
„Szeretem, amikor megosztják velünk az örömüket, sikereiket, élményüket. A végén pedig olyan jó szép napot kívánni nekik, egy mosolyt adni és kapni.

Másképpen folytatja az ember a napját, és reméljük, hogy a vásárlók is így vannak ezzel, akik betérnek hozzánk – tette hozzá Sebestyén János.