Egyéb

Berkemann Szulák Andrea ajánlásával

Szerelem volt első látásra – Berkemann Szulák Andrea ajánlásával

Büszkék vagyunk rá, hogy Szulák Andrea is igazi Berkemann rajongó! A népszerű színésznő számára a márka szerelem volt első látásra. Ennek már 15 éve, akkor viselt ugyanis először Berkemann lábbelit.

Amikor a kislányát várta, akkor ismerkedett meg Szulák Andrea a Berkemann kényelmével. Azóta is nagyon odafigyel arra, hogy olyan lábbelit viseljen, ami óvja lábai egészségét.
„Azt szoktuk mondani a színházban, hogy a színészethez két fontos dolog kell: két jó láb. Ennek a két jó lábnak pedig kényelmes lábbelire van szüksége! Éppen ezért nagyon fontos számomra, hogy milyen cipőt és papucsot viselek” – árulta el a színésznő.

A színpadon persze sokszor tűsarkúban kell lennie, de a hétköznapokon, amikor anyukaként, háziasszonyként intézi a teendőit, akkor kényelmes lábbelit választ. Berkemannt visel a konyhában is, ahol bizony sok időt tölt. Sokan tudják róla, hogy nagyon szeret főzni, sőt, egy szakácskönyve is megjelent már. Ebben nem csak recepteket, hanem érdekes történeteket is megoszt olvasóival. Ahogyan ő nevezi, egy „story book” született a kezei között.

„A gyors, könnyű, egészséges ételeket szeretem. Szívesen időzöm a konyhában, de nem feleslegesen. Időnként kitettem néhány fotót a Facebookra, hogy megmutassam, milyen jól sikerült a macaron vagy például a kenyér. Ezt látva vetették fel az ötletet a barátaim, hogy mi lenne, ha ebből készülne egy összefoglaló. Egy kiadó pedig mögé állt, így született meg a könyv – árulta el Andrea.

A színésznő számára fontos, hogy kiváló alapanyagokkal dolgozzon a konyhában, de nem csak ezen a területen ragaszkodik a minőséghez. Amikor lábbelit választ, akkor is olyat keres, ami tartós, amit hosszú ideig használhat. „Egy jó minőségű lábbeliben sokkal jobban bírom a terhelést. De nem csak a kényelem fontos számomra, hanem az is, hogy tartós legyen a lábbeli. Lényeges, hogy sokáig értékes maradjon az, amit megvásárolok. A Berkemann pedig ilyen, hosszú éveken át tudom viselni ezeket a lábbeliket – tette hozzá Szulák Andrea, aki ebben a szezonban is megtalálta már legújabb kedvenceit a Berkemann kollekciójából.